IV. Károly száz éve vívta a budaörsi csatát

Bár október 23. kapcsán 1956 jut először eszünkbe, a magyar történelem egy másik fontos eseménye is ekkor zajlott. A visszatérni szándékozó IV. Károly király és a hozzá hűséges fegyveresek megkísérelték a hatalomátvételt. Horthy Miklós kormányzó, Gömbös Gyula hathatós segítségével megakadályozta ezt. A két fél fegyveres ereje Budaörsnél csapott össze. Horthy Miklós győzelme azt jelentette, hogy rendszere további több mint két évtizedig fennállhatott, a Habsburgokat pedig véglegesen trónfosztották.

A király, aki nem király

Az első világháború utolsó napjaiban Németországban lemondott a császár, a Monarchia területén pedig sorra alakultak a nemzeti tanácsok. IV. Károly (osztrák császárként I. Károly) kísérletezett reformokkal, de látva ezek elégtelenségét, meghátrált. 1918. november 13-án felfüggesztette uralkodói jogainak gyakorlását. Ezt követően Svájcba emigrált. Ausztriában 1919. április 3-án meghozták a Habsburg-törvényt, amely megfosztotta az uralkodóházat a címeiktől, a jogaiktól és a vagyonuktól, valamint kiutasították az ország területéről. A drasztikus intézkedésre részben amiatt volt szükség, mert Károly kínosan kerülte a lemondás szó használatát mind a császári, mint a királyi címeivel (és jogaival) kapcsolatban.

Magyarország 1918 és 1919 között viharos éveket élt át. Az uralkodó státuszának ausztriaihoz hasonló tisztázására nem került sor. Az államfő személyét végül az antant egyetértésében Horthy Miklósban találták meg. Horthy kormányzói tisztséget kapott, Magyarország államformájához viszont nem nyúltak. Ennek részben az volt az oka, hogy Horthy meg akarta tartani az országban nagyon erős legitimisták támogatását. A legitimisták azok voltak, akik Habsburg uralkodót akartak Magyarország élén látni. Az irányzat különösen népszerűnek számított a fegyveres testületek körében. Horthy pedig maga sem szorgalmazta ekkor a Habsburgok trónfosztását.

1921 húsvétján, a jogilag kétséges helyzetet látva IV. Károly kísérletet tett a trónja visszaszerzésére. Figyelői szeme elől eltűnt Svájcból, és hamis útlevéllel Ausztriába utazott, majd átjutott a magyar határon. IV. Károly ekkor még nem akart fegyverrel fellépni, Horthyt egyszerűen rá akarta beszélni a hatalom átadására. (Ez a következetesen gyakorolt elve olykor komikus jeleneteket is eredményezett). A szomszédos kisantant államok, valamint Olaszország, kategorikusan elzárkóztak a Habsburg-restauráció elismerésétől. A fenyegető veszélyt látva Horthy Miklós elutasította a hatlom átadását. IV. Károlynak fel kellett adnia a visszatérési kísérletét.

IV. Károly második kísérlete

Az első próbálkozás után a legitimisták számára világossá vált, hogy IV. Károly visszatérése elé akadályokat gördít a kormányzat. Ezért meg kellett várni a megfelelő pillanatot. Ez akkor jött el, amikor a nyugat-magyarországi felkelés kiszorította az osztrákokat Burgenlandból, és elérte, hogy Sopronról és környékéről népszavazás döntsön. Ezeknek a fegyvereseknek a jelentős része legitimista nézeteket vallott.

1921. október 20-án IV. Károly repülőgéppel érkezett Dénesfára. Sietve maga köré gyűjtötte a legitimista politikusokat és ellenkormányt alakított közülük. A fegyveres erők vezetésével Lehár Antalt bízta meg. A király visszatérése azonban rendkívül lassúnak bizonyult, noha a gyorsaság IV. Károly kezére dolgozhatott volna. A megérkezését például az előző napokban lemondta, így Lehárnak vasúti kocsikat kellett szereznie, mert a korábbiakról lemondott.

Ennek ellenére amikor október 22-én a fegyveres erők végre elindultak, diadalmenetnek tűnt a vállalkozás. Elesett Szombathely, Győr majd Tata is, a legtöbb helyen semmilyen ellenállásba nem ütköztek. IV. Károly fogadta a köszöntéseket, feleskette a hűségére a helyieket. Horthy Miklós gondjait tetézte, hogy a honvédség vezetői nem szívesen csaptak volna össze azzal a királlyal, akire korábban felesküdtek. Ezért Gömbös Gyulára bízta a fegyveres ellenállás megszervezését. Gömbös Gyula végül a budapesti egyetemi zászlóaljakból toborzott csapatokat, miután a félkatonai szervezetek, köztük az általa alapított MOVE is visszautasította. A toborzás során Gömbös Gyula olyan retorikai túlzásokat is használt, mint például, hogy az uralkodó osztrák és cseh zsoldosokat bérelt fel. Körülbelül 1200 embert tudott összeszedni Budapest védelmére. A vonaton érkező IV. Károly és csapatai október 23-án hajnalban velük csaptak össze.

IV. Károly csatája

A Budaörs határában lévő Törökugratón állomásozott az orvostanhallgatókból álló előörs. Amikor a vonatra tüzet nyitottak, a király katonái elhagyták a szerelvényt és rövid harc után elfoglalták a dombot. Az ellenállás láttán IV. Károly megállást parancsolt és elküldte Horthyhoz Hegedűs Pál altábornagyot tárgyalni. IV. Károly nem akart vérontást, de elterejdt az a pletyka is, hogy több ezer ember áll velük szemben, sőt az is, hogy Budapestet ismét a kommunisták birtokolják. Közben az angolok táviratban figyelmeztették a magyar kormányt, hogy nem támogatják a Habsburg-restaurációt, és a csehszlovákok is részleges mozgósítást rendeltek el. Hegedűs ezt látva végül ideiglenes fegyverszünetben és a tárgyalások folytatásában egyezett meg.

Mialatt IV. Károly a tárgyalások eredményét várta, a Horthy Miklóshoz hű csapatok létszáma megnövekedett. Több erősítés is befutott a nap folyamán, Horthy személyesen is buzdította őket. Délután a kormánycsapatok támadásba lendültek és visszafoglalták a Törökugratót. IV. Károly csapatainak a morálja megromlott, többen dezertáltak.

Október 24-én a tárgyalások folytatódtak, ám IV. Károly megtagadta, hogy önként és írásban lemondjon. Emiatt a kormányerők ismét támadásba lendültek. IV. Károly a kirobbanó tűzharcot látva megadást parancsolt a hozzá hűséges erőknek. Azonban a csapatai egy részét bekerítették és elfogták.

Soha többet Habsburgot!

A király sem jutott messzire. IV. Károlyt és híveit a tatai Esterházy-kastélyban fogták el. Később a tihanyi apátságba internálták, majd a Baján átadták a HMS Glomworm monitornak, amely a Fekete-tengerre vitte. Ott egy másik brit hajó vette át, amely a tartózkodási helyéül kijelölt Madeira szigetére vitte. IV. Károly ott hunyt el nem sokkal később, 1922. április 1-jén spanyolnátha-fertőzés következtében.

Hogy a kisantant államainak fenyegetését megelőzze, Bethlen István beterjesztette a Habsburg-ház trónfosztásáról szóló törvényt. Ennek értelmében az uralkodócsalád jogigényének alapját képező Pragmatica Sanctiót eltörölték, IV. Károlyt pedig megfosztották a trónjától. Ugyanakkor az államforma királyság maradt, az uralkodó személyéről pedig egy későbbi időpontban szándékoztak dönteni.

IV. Károlyt utóbb a katolikus egyház 2004-ben boldoggá avatta.

Érdemes elolvasniMagyarok segítették a Habsburgok felemelkedését Morvamezőnél